“Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy”

Az ember életében azt hiszem, mindenkinek jut legalább egy olyan személy, akit igazán, szívből és őszintén példaképnek nevezhet. Lehet az azért, mert követendően emberi, vagy olvasott, intelligens, sikeres a házasságában, szülőként, vagy a munkájában… Igazából bármi.

Nekem is van több ilyen az ismeretségemben, akire azt mondhatom, büszke vagyok, hogy megismerhettem, mert amit tőle tanultam, attól jobbá lettem, és szívesen adom át ezt a tudást másoknak is.

Az egyik ilyen személy, akitől példát lehet venni megannyi területen. Például, hogy az élet nem egy szörnyűség, és igenis lehet azt boldogan végig csinálni, nem más, mint P. Tóth András.

Most tőle hoztam nektek egy 2011-ben készült előadást, amiben arról számol be, hogy ő hogyan szokott közösségeket szervezni, és miért jó ez. A videóban elhangzik egy-egy ajánló, ahol az oldal sajnos már nem működik. Nézzétek ezt el nekem, hiszen a sztori már 5 éves.  Ám, ha valakiben van bármi ilyen ambíció, keressen bátran!

E mottóval fogadjátok szeretettel:

“Egész egyszerűen tovább élük, hogy ha közösségek tagjai vagyunk.”

“Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy”

(Vad Fruttik – Lehetek én is)

Continue Reading

2 + 1 beszámoló az elmúlt hetekből

Az elmúlt pár hét igen sűrűre sikeredett, de az is lehet, hogy csak azért, mert a balesetem miatt lelassultam, és több időm lett megélni dolgokat.

Az V. találkozónkat 2016. október 28-án tartottuk, a Provence Önkiszolgáló Étterembe mentünk. Ismét megijedtünk, hogy nem lesz hová ülni, de megoldottuk. Ezen a napon volt a székesfehérvári Konnektor nevű közösségi iroda hivatalos megnyitója is, ahol a napi munkámat végzem, így ennek köszönhetően többen is indultunk neki, hogy társaságban ebédeljünk.

Egészen pontosan 7-en voltunk, mert a volt munkahelyemről is eljött a fél cég, és találkoztunk olyannal is, aki csak spontán épp arra járt, és tudta, hogy mi is ott leszünk, így csatlakozott. Nagyon örültem, amikor az étteremben leszólított. Jó érzés volt, hogy kezdünk sokasodni.

Hoztam pár képet is. Legjobb lett volna felülről fotózni, mert ilyen sokan már nem fértünk a képre, de kicsi vagyok, bocsássátok ezt most meg nekem 🙂

V. Közös ebéd
V. Közös ebéd

V. Közös ebéd

V. Közös ebéd

VI. alkalommal a Hatpöttyös Étterembe mentünk. Ezúttal 5-en voltunk. Hát, izzasztó élmény volt… Ez az étterem általában nagyon nyugodt, és üres. Tegnap azonban annyira tele volt, hogy éppen csak le tudtunk ülni. Még a személyzet is meg volt illetődve egy kicsit.RÁ is kérdeztünk, hogy ez déltájt normális-e. Azt mondták, nem tudják, mi lelte az embereket. Itt már nem készítettünk képeket, de nagyon jó kis asztaltársaság kerekedett, és végig beszélgettük az időt. Remélem, nem haragszotok, de a telefonom helyett inkább élveztem a társaságot.

És a + 1: A mai nap éppen vettem volna elő a táskámból a reggel vásárolt péksütimet, amikor megcsörrent a telefonom. Egy kedves ismerős anyukának eszébe jutottam, és mivel erre járt, és éhes is volt, meg még éppen rá is ért, úgy gondolta, megkérdez, hátha éppen ma van közösségi ebédünk. Bár nem ma volt tervezve, de kerekítettünk egyet hirtelenjében, és a Hatpöttyösben termettünk. Nagyon jót beszélgettünk. Remek élmény volt, éppen ezért ma sem készült kép, de talán nem is baj. A képeken csak az látszana, hogy eszünk. De ha valaki eljön, ráérezhet a jó társaság, és a társasági étkezés élményének ízére.

Azt hiszem, éppen itt a lényeg: ha az ember úgy érzi, és kedve, lehetősége van, miért ne egyen társaságban? Hiszen az evés, az egy meghitt és bensőséges dolog. Ha az ember jó társaságban tölti, akkor olyan élményben lehet része, ami máskor csak úgy nem biztos, hogy megadatik. Ráadásul főtt ételt enni, nyugodt körülmények között, ülve, még egészséges is!

Örülök, hogy eljöttetek!

Continue Reading

II. Közösségi Étkezés – beszámoló

A mai napon megtartottuk a II. Közösségi Étkezést. Nagyon izgalmas volt, minek után az elsőn csak ketten voltunk, a main már öten! Ezt egy kellemes sikernek könyvelem el, még akkor is, ha már egy kialakult baráti körben történt. Pontosítok: én voltam a bázis, a többiek közül nem mindenki ismerte a másikat. A Facebook oldalon csak egy ember jelezte, hogy velem tart, aztán csapódott hozzánk még három. Ami igazság szerint négyet jelent, de volt, akit nem kérdeztek meg, hogy akar-e jönni 😀 . Sajnos a fénykép minősége nem a legjobb, de íme a bizonyíték (ígérem, a fotózást is gyakorolni fogom még):

II. Közösségi Étkezés - Provence

A Provence önkiszolgáló éttermet választottuk, amit magamban folyton csak Minestore étteremnek hívok, fogalmam sincs miért 😀

Szóval, Provence. Még sosem jártam ott, nem is tudtam, hogy Fehérváron van önkiszolgáló étterem. Most viszont a társaság erre szavazott, én pedig szeretem az újdonságokat.

Amikor rövid séta után odaértünk, akkora sor volt, hogy majdnem visszafordultunk. Aztán inkább mégsem, mert arra jutottunk, hogy tulajdonképpen az egy jó cégér, ha ilyen sokan állnak sorba egy étteremnél. Vártunk egy keveset. Kicsit fura volt, én bevallom, féltem, hogy majd nem tudunk leülni. Ilyet nem tapasztaltam még, mert ahova én eddig jártam, legtöbbször majdnem teljesen üres volt az étterem. Végül egészen hamar sorra kerültünk, ami nem csoda, hiszen a pult mögött hárman folyamatosan szolgálták ki az embereket, és egy negyedik személy ült a pénztárban. Csaknem futószalagon, hipp-hopp kiszolgáltak. Kicsit kényelmetlen, pici volt a kiszolgálásra és fizetésre kialakított hely ennyi embernek, de összességében kellemes volt. Mindenki kedves volt a tömeg ellenére is, és az étterembe beljebb érve láttuk meg, hogy van ülőhely bőséggel.

Nagyon tetszett, hogy színes bútorok vannak, mindenhova jutott egy kis lila színárnyalat. Ami különösen szimpatikus volt, hogy helyeztek ki egy asztalra kancsóban vizet, és műanyag poharat, illetve külön gyerekeknek való evőeszközt.

Az ebéd nekem nagyon ízlett. Csaknem mindannyian ugyanazt ettük, ezért csak az én ebédem fotóztam most:

II. Közösségi Étkezés - Tálalás a Provence-benMeglepő, és egyben kellemes élmény volt, hogy mindenből lehetett kis adagot választani – bár ezt sajnos az ár nem ellensúlyozta, vagy legalábbis nem látványosan (de az is lehet, hogy csak én nem vettem észre). Az adag és étel választás mellett megkérdezték, hogy kérek-e a levesbe tésztát. Ami azt jelenti, hogy nem bele főzték, hanem aki kér, annak külön tesznek bele. Én nem kértem, mert láthatjátok, volt benne zöldség bőséggel. Másodiknak konfitált tarját választottam petrezselymes krumplival, és céklával. Felhívom még egyszer a figyelmet arra, hogy a képen látható mennyiség a kis adag!

Mielőtt választottam, bevallom őszintén, nem tudtam, mit jelent a konfitált szó, de társaságunk egyik tagja felvilágosított, hogy abban nincs tejtermék 😀

Igen, ez nagyon fontos tényező, ugyanis laktózérzékenyként különösen figyelnem kell arra, mit választok, így a helyválasztásnál ez is egy szempont. És ha figyeltetek, és érintettek vagytok, akkor feltűnhetett, hogy a fenti menüben nem volt olyan hozzávaló sem, amiben glutén van. Ez persze nem jelenti, hogy gluténmentes a hely, mert nem elkülönített konyhán készült az étel, de akinek ez belefér a diétájába, annak ajánlom. Akinek ennél szigorúbb diétát kell tartania, annak sajnos ez a hely sem megoldás.

Ami a terítést illeti, önkiszolgáló jellege miatt kicsit menza, de mégsem. A menza érzést a sorban állás, és a tálcás megoldás adja, de itt nem kell semmi negatívra gondolni, tudtuk, hogy ez egy ilyen jellegű hely. Ugyanakkor nagyon csinos kis tányérokon kaptuk az ételt, a tálalás szerintem ízléses volt.

Mindent egybevéve köszönettel tartozom a résztvevőknek, nagyon örülök, hogy barátsággal fordultak a kezdeményezésem felé!

Ha te is szeretnél csatlakozni, gyere bátran!

 

Continue Reading