Ismered Fehérvár legjobb kávézóját? A Tintában jártunk

Tudom, tudom, jól elhanyagoltam az együtt evésünket. Ne haragudj! Annyira nyomasztó volt ez a hosszú tél, és még kereshetnék kifogásokat, ugyanakkor úgy határoztam, hogy nem teszem. Nincs miért magyarázkodni, inkább csak bejelentkezem, és szólok, hogy mától újra megyek hetente egy alkalommal együtt enni veled! Hogy mért?

Mert társaságban enni jó!

És nézd! még a macskák sem szeretnek egyedül enni:

Így aztán elmentünk ma a Tintába

Őszinte leszek. Már csaknem 10 éve Fehérváron  élek, de valahogy sosem jutott eszembe a Fő utcáról leágazó pici utcákba betérni. Ennek következtében nem is tudtam róla, hogy itt, a Marosi Arnold utcában rejtőzik ez a gyöngyszem. Egy inimini kis bisztró a város szívében.

Continue Reading

Márton napi hamburger a Hamburkertben

Múlt pénteken, azaz november 11-én úgy alakult, hogy csak kettesben ebédeltünk a barátnőmmel. Noha, az esemény meg volt hirdetve, valahogy most ez az alkalom így sikerült. Végülis, ahol ketten összegyűlünk, ott már közösség van, nem igaz?

Mivel pénteken éppen Márton nap volt, és itt Székesfehérváron ennek nagy keletje van, majdnem minden étterem kínált Márton napi menüt. Mi azonban a Hamburkert-et választottuk cél-helyszínnek, így nem is reméltük, hogy bármi Márton napit kapjunk. Ellenben ezt a Hamburkertben remekül megoldották. Az étterem profilja a hambi, és némi kreativitással megalkották Márton napi burgert. Hát, persze, hogy kipróbáltuk!

Márton napi burger a’la Hamburkert

Étkezz Velem - Hamburkert 1

A burger nagyon gusztusos volt, csak úgy illatozott benne a frissen sült libamellből készült húspogácsa. Ugyan nekem ez a műanyag tányér nem annyira szimpatikus, de végülis ez egy gyorsétterem, egy hamburgeres, így azt hiszem, megbocsátható. Olyan szempontból jobb, mint a papír zacsi, hogy ebből még meg tudom enni a kipotyogott salátát.

A hambi tartalma

Étkezz Velem - Hamburkert 2

Volt benne libamellből készült húspogácsa, házi káposzta és hagymalekvár, sajt, és valami tartár mártás féle tejfölös, majonézes cucc. Emellett pedig a szokásos zöldségek. Magam is szoktam hagymalekvárt készíteni, és volt bennem egy kis félsz , hogy túl fűszeres lesz, de nem az volt. Most is megúsztam a Cholagolt 😀 Nagyon harmonikus ízvilágot kapott az egész. A húspogácsa igazi meglepetés volt számunkra, mivel libamellből készült elsőre azt hittem, hogy csak egy szelet sült hús lesz benne, ami biztos jó száraz is lesz. De nem! Ez egy nagyon finoman fűszerezett, omlós húspogácsa volt. Állagra nekem tetszett, hogy nem volt száraz, és (szerintem) finoman volt darálva, nem voltak benne nagy, rághatatlan húscafatok.

Étkezz Velem - Hamburkert 4

Alapvetően nagyon ízlett. Mint írtam, tartottam tőle, hogy túl fűszeres lesz, de nem volt az, teljesen össze illettek az ízek benne.

Kiszolgálás

Pozitív élmény volt, hogy amikor végeztünk az ebéddel, nem néztek ránk kelletlenül, hogy mikor megyünk már. Sőt! Még oda is jöttek hozzánk, hogy megkérdezzék, ízlett-e, amit kaptunk. Ez azért is külön klassz dolog, mert az étterem, ha jól emlékszem, már több, mint egy éve üzemel, és a kezdetek kezdetén is megkérdezték. Az ilyen kedves gesztusokat érdemes meghagyni, hiszen jólesik az embernek, és egyfajta visszajelzés, tapasztalat gyűjtés az üzemeltetőnek.

Laktózmentes kaja nincs, de rugalmasan kezelték a problémám

Ami nekem nagyon tetszett, hogy a tejérzékenységem miatt kérésemre az én burgeremből kihagyták a tejes dolgokat, és így is egy teljes értékű ételt kaptam.

Ár/érték

Sajnos az ár nem a legalacsonyabb, lévén, hogy ez nem egy sima menüztető hely, és minőségi alapanyagokból dolgoznak. Még így is azt tudom mondani, hogy megérte, és néha belefér.

+ 1 élmény

Azt nem tudom sajnos, milyen rádió szólt, de nekem például mindig hiányérzetem van, ha valahol nincs zene. Persze, egy zsúfolt helyen nem mindig jön ki jól, de itt most kifejezetten jól esett. Az pedig pláne, hogy amikor beléptem az étkezőhöz, egy kedvenc számom szólalt fel. Kicsit megdobbant a szívem, úgy örültem 🙂

Összességében az ebéd nagyon jó volt, és mivel kicsit csendesebbre sikerült, bensőségesebb is volt, mint az eddigiek.

Continue Reading

2 + 1 beszámoló az elmúlt hetekből

Az elmúlt pár hét igen sűrűre sikeredett, de az is lehet, hogy csak azért, mert a balesetem miatt lelassultam, és több időm lett megélni dolgokat.

Az V. találkozónkat 2016. október 28-án tartottuk, a Provence Önkiszolgáló Étterembe mentünk. Ismét megijedtünk, hogy nem lesz hová ülni, de megoldottuk. Ezen a napon volt a székesfehérvári Konnektor nevű közösségi iroda hivatalos megnyitója is, ahol a napi munkámat végzem, így ennek köszönhetően többen is indultunk neki, hogy társaságban ebédeljünk.

Egészen pontosan 7-en voltunk, mert a volt munkahelyemről is eljött a fél cég, és találkoztunk olyannal is, aki csak spontán épp arra járt, és tudta, hogy mi is ott leszünk, így csatlakozott. Nagyon örültem, amikor az étteremben leszólított. Jó érzés volt, hogy kezdünk sokasodni.

Hoztam pár képet is. Legjobb lett volna felülről fotózni, mert ilyen sokan már nem fértünk a képre, de kicsi vagyok, bocsássátok ezt most meg nekem 🙂

V. Közös ebéd
V. Közös ebéd

V. Közös ebéd

V. Közös ebéd

VI. alkalommal a Hatpöttyös Étterembe mentünk. Ezúttal 5-en voltunk. Hát, izzasztó élmény volt… Ez az étterem általában nagyon nyugodt, és üres. Tegnap azonban annyira tele volt, hogy éppen csak le tudtunk ülni. Még a személyzet is meg volt illetődve egy kicsit.RÁ is kérdeztünk, hogy ez déltájt normális-e. Azt mondták, nem tudják, mi lelte az embereket. Itt már nem készítettünk képeket, de nagyon jó kis asztaltársaság kerekedett, és végig beszélgettük az időt. Remélem, nem haragszotok, de a telefonom helyett inkább élveztem a társaságot.

És a + 1: A mai nap éppen vettem volna elő a táskámból a reggel vásárolt péksütimet, amikor megcsörrent a telefonom. Egy kedves ismerős anyukának eszébe jutottam, és mivel erre járt, és éhes is volt, meg még éppen rá is ért, úgy gondolta, megkérdez, hátha éppen ma van közösségi ebédünk. Bár nem ma volt tervezve, de kerekítettünk egyet hirtelenjében, és a Hatpöttyösben termettünk. Nagyon jót beszélgettünk. Remek élmény volt, éppen ezért ma sem készült kép, de talán nem is baj. A képeken csak az látszana, hogy eszünk. De ha valaki eljön, ráérezhet a jó társaság, és a társasági étkezés élményének ízére.

Azt hiszem, éppen itt a lényeg: ha az ember úgy érzi, és kedve, lehetősége van, miért ne egyen társaságban? Hiszen az evés, az egy meghitt és bensőséges dolog. Ha az ember jó társaságban tölti, akkor olyan élményben lehet része, ami máskor csak úgy nem biztos, hogy megadatik. Ráadásul főtt ételt enni, nyugodt körülmények között, ülve, még egészséges is!

Örülök, hogy eljöttetek!

Continue Reading

Első alkalom nélkülem – III. és IV. Közösségi Étkezés beszámoló

Mint korábbi bejegyzésemben említettem, úgy alakult, hogy ezt az ebédet nélkülem kellett töltenetek, mert egy baleset miatt minimálisra kellett szabnom a sétáimat. Sajnos a III. alkalom így el is maradt, mert az időpont az érdeklődőknek sajnos mégse lett jó. Így született meg a IV. 🙂

A közösségi irodában volt szerencsém megismerkedni Vikivel, aki bevállalta, és összeült pénteken egy közös ebédre másokkal a székesfehérvári Pátria Étterem és Pub-ban.

Ilyen finomságokat evett:

Zöldborsó krémleves - Pátria Étterem & Pub
Zöldborsó krémleves – Pátria Étterem & Pub
csirkemell_krumplipure_patria
Margherita csirkemell snidlinges krumplipürével – Pátria Étterem & Pub

Az ebéd eleje nehezen indult, mivel a társaságból csak egy anyukát ismert Viki, de róla éppen nem tudtuk, hogy csatlakozik 🙂 Szóval szegényem az ebédet egyedül töltötte, de a Facebook messenger-ének hála összehoztam őket a számítógép mögül a végére egy közös kávéra, és beszélgetésre.

internet-1019980_1280

Miután kiderítettem, hogy ki hol ül az éttermen belül, Viki megkérdezte a pincért, hogy mi a véleménye arról, ha átül egy másik asztalhoz. Így mesélt róla nekem:

“ …nagyon segítőkészek és profik voltak a Pátriában! Átvezették az asztalomat is, az egyik pincér még a kicsit szégyenkezve szorongatott szörpömet is kivette a kezemből, és kistányéron-szalvétán átvitte számomra. ? Apróság: a kávémhoz valami mérhetetlenül cuki módon fahéjas habcsókot adtak kísérőnek, most azon fáradozom, hogy találjak receptet és lehessen itthon is kínálni a vendégeket. Örülök, hogy sikerült a többieket megtalálni az étteremben. Pont a két legtávolabbi asztalt választottuk! Kiderült, hogy nem nézték a facebook beszélgetést ma már, így nem is láthatták a kérdésemet, hogy hol lesznek. Emiatt azt találtuk ki, hogy legközelebb aki megérkezik az étterembe, az eseményhez posztolhatná hogy hol ült le. Így ha valaki nem találja a népet, akkor lesz hol megnézni frissen az infót.”

Kedves Viki! Találtam egy receptet Neked a www.ildinyo.blogspot.hu oldalon. Íme:

“Fahéjas habcsók
(Ugyanúgy készítettem, mint múltkor.)
Hozzávalók:

  • 4 nagy tojás fehérje
  • 180 g finom szemcséjű cukor (sütőcukor, vagy kristálycukor, késes aprítóban kissé átdolgozva)
  • 2 evőkanál igazi vaníliáscukor
  • 2 evőkanál kukoricaliszt (helyette esetleg étkezési keményítő)
  • 1 púpos teáskanál őrölt fahéj
  • 2 teáskanál világosabb borecet
  • csipet só

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tojásfehérjét, a sóval elkezdem habbá verni, amikor már van tartása, szép lassan, adagonként elkezdem belekeverni a kétféle cukrot is, és szép fényesre és simára keverem jó pár perc alatt. Majd óvatosan beleforgatom a kukoricalisztet és a fahéjat, ill. az ecetet is. Egy nyomózsákból, (vagy kanál segítségével) kb. 4 cm átmérőjű kis kupacokat csináltam egy sütőpapírral bélelt tepsire (ill. egész pontosan kettőre), majd levettem a sütő hőmérsékletét 150 fokra és betettem mindkét tepsit kb. fél órára süldögélni-szárítkozni (vagy kicsit több, ez erősen sütő függő, a külseje roppanós kell, hogy legyen, de belül még ragacsos kissé, ill. hűlés közben is sül még valamennyit egyébként). Ezek után a sütőt elzártam, az ajtót kitámasztottam egy fakanállal és kb. egy órát hagytam hűlni, majd megtöltöttem a lenti töltelékkel. ”

Remélem, segítettem 😉
habcsok
Úgy gondolom, nagyon tanulságos volt ez az alkalom, több szempontból is. Például láttam, hogy volt, aki szavazott, hogy neki hol lenne alkalmas, de végül nem tudom, mi történt, elment-e, vagy nem mert, de szeretett volna… Ezt jó volna tudni, hiszen minden visszajelzésnek örülök, mert abból építkezünk.
Ennek következtében arra jutottunk, hogy ha szeretnétek jönni, kérlek:
  • feltétlenül jelezzétek az Ott leszek gomb segítségével, így látjátok az eseményben felbukkanó beszélgetést is,
  • és kommunikáljatok az esemény beszélgetés menüje alatt, hogy fel tudjuk venni egymással a kapcsolatot. Olyanra gondolok pl., hogy osszátok meg, ha valaki megérkezett, hogy hol talált helyet, esetleg azt, hogy aznap mi a különleges ismertető jeletek.
  • Én pedig igyekszem mielőbb előrukkolni valami letölthető kártyával, amit kitűzve, vagy asztalra téve is észrevehetővé teszi, miért vagyunk ott – gondolva azokra, akik nem használnak okostelefont, vagy nincs mobilnetük.

Bármilyen hozzászólást nagyra  értékelek!

Continue Reading

Szolgálati közlemény

Már egészen a legelején, amikor kitaláltam a Közösségi Étkezések ötletét, eszembe jutott, hogy az lenne igazán jó, ha ezek az együtt töltött ebédek nem ragaszkodnának, és nem épülnének a jelenlétemre. Hiszen, mindig adódik olyan helyzet, amikor az embernek éppen nincs lehetősége részt venni egy ilyenen, bármennyire szeretne is. Mivel ez a közösségről szól, nem rólam, azt hiszem, ha igazán jó ötlet, akkor működnie kell nélkülem is.

Tudtam, hogy eljön az idő, amikor erre felé kell majd terelnem az irányt, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar.

Hogy miért?

 

question-mark-1026531_1280

Mert izgő-mozgó, jövő-menő természetemnek köszönhetően egy korcsolyázás alkalmával balesetet szenvedtem.

baleset

Ez azt jelenti, hogy  jelen pillanatban nehezen tudok mozogni, és fájdalmas a láblógatás. Igazából nem is hajlik a lábam. De a doktorbácsi azt mondta, javítható.

Ennek alkalmából úgy határoztam, hogy ettől még nem kell elmaradnia egyetlen közös ebédnek sem. Itt az ideje megfigyelnem, hogyan alakul a közösségi étkezés nélkülem, hiszen tudom, hogy ez nektek is hasznos, és igényetek!

Így tehát, ezen a héten ne várjatok rám, de menjetek, ebédeljetek csoportosan egyet, egy általatok választott helyen.

A Facebook oldalra kiteszem az eseményt, és a Beszélgetések fül alatt lehetőségetek lesz megszavazni a helyszínt is. Az esemény résztveőinél megtekinthető, kik mennek, így ha szükséges, még akár fel is vehetitek egymással a kapcsolatot.

Ami szerintem hasznos lehet:

  • ha megegyeztek valamilyen közös ismertetőjelben. Például, ha megbeszélitek, hogy mindenkinél lesz egy fehér sál, vagy egy papírlap Hétköznapi Szokásszegők vagy Étkezz Velem felirattal. Mint a filmekben, amikor várják egymást a reptéren 🙂 – utána ezeket el is küldhetnétek nekem, had büszkélkedhessek a kreativitásotokkal 🙂 .
  • Az éttermekben 4-6 fős asztalok vannak, ezzel célszerű kalkulálni. Értelemszerűen sok jelenlévő esetén asztaltársaságokra bomlani.

Ami pedig nagy örömmel tölt el:

  • ha készítetek, és küldtök nekem képeket, akár a Facebook oldalra feltöltve, vagy az e-mail címemre (szokasszegok@etkezzvelem.hu),
  • és ha írtok nekem egy kis beszámolót, milyen volt, hogy éreztétek magatokat, milyen érdekes személlyel sikerült összeismerkedni. Milyen volt az étel, étterem, kiszolgálás…

Sőt! Tudjátok mit? Még azt is el tudom képzelni, hogy adott napon, ebédidőben több helyen, több társaság jöjjön össze. Együtt enni jó, és ha ez kicsit másképp zajlik is, mint az átlag napokon, az bizony fel tudja dobni az embert.

Húúú, izgatott vagyok! Meséljetek majd, és érezzétek nagyon jól magatokat nélkülem is!

Continue Reading

II. Közösségi Étkezés – beszámoló

A mai napon megtartottuk a II. Közösségi Étkezést. Nagyon izgalmas volt, minek után az elsőn csak ketten voltunk, a main már öten! Ezt egy kellemes sikernek könyvelem el, még akkor is, ha már egy kialakult baráti körben történt. Pontosítok: én voltam a bázis, a többiek közül nem mindenki ismerte a másikat. A Facebook oldalon csak egy ember jelezte, hogy velem tart, aztán csapódott hozzánk még három. Ami igazság szerint négyet jelent, de volt, akit nem kérdeztek meg, hogy akar-e jönni 😀 . Sajnos a fénykép minősége nem a legjobb, de íme a bizonyíték (ígérem, a fotózást is gyakorolni fogom még):

II. Közösségi Étkezés - Provence

A Provence önkiszolgáló éttermet választottuk, amit magamban folyton csak Minestore étteremnek hívok, fogalmam sincs miért 😀

Szóval, Provence. Még sosem jártam ott, nem is tudtam, hogy Fehérváron van önkiszolgáló étterem. Most viszont a társaság erre szavazott, én pedig szeretem az újdonságokat.

Amikor rövid séta után odaértünk, akkora sor volt, hogy majdnem visszafordultunk. Aztán inkább mégsem, mert arra jutottunk, hogy tulajdonképpen az egy jó cégér, ha ilyen sokan állnak sorba egy étteremnél. Vártunk egy keveset. Kicsit fura volt, én bevallom, féltem, hogy majd nem tudunk leülni. Ilyet nem tapasztaltam még, mert ahova én eddig jártam, legtöbbször majdnem teljesen üres volt az étterem. Végül egészen hamar sorra kerültünk, ami nem csoda, hiszen a pult mögött hárman folyamatosan szolgálták ki az embereket, és egy negyedik személy ült a pénztárban. Csaknem futószalagon, hipp-hopp kiszolgáltak. Kicsit kényelmetlen, pici volt a kiszolgálásra és fizetésre kialakított hely ennyi embernek, de összességében kellemes volt. Mindenki kedves volt a tömeg ellenére is, és az étterembe beljebb érve láttuk meg, hogy van ülőhely bőséggel.

Nagyon tetszett, hogy színes bútorok vannak, mindenhova jutott egy kis lila színárnyalat. Ami különösen szimpatikus volt, hogy helyeztek ki egy asztalra kancsóban vizet, és műanyag poharat, illetve külön gyerekeknek való evőeszközt.

Az ebéd nekem nagyon ízlett. Csaknem mindannyian ugyanazt ettük, ezért csak az én ebédem fotóztam most:

II. Közösségi Étkezés - Tálalás a Provence-benMeglepő, és egyben kellemes élmény volt, hogy mindenből lehetett kis adagot választani – bár ezt sajnos az ár nem ellensúlyozta, vagy legalábbis nem látványosan (de az is lehet, hogy csak én nem vettem észre). Az adag és étel választás mellett megkérdezték, hogy kérek-e a levesbe tésztát. Ami azt jelenti, hogy nem bele főzték, hanem aki kér, annak külön tesznek bele. Én nem kértem, mert láthatjátok, volt benne zöldség bőséggel. Másodiknak konfitált tarját választottam petrezselymes krumplival, és céklával. Felhívom még egyszer a figyelmet arra, hogy a képen látható mennyiség a kis adag!

Mielőtt választottam, bevallom őszintén, nem tudtam, mit jelent a konfitált szó, de társaságunk egyik tagja felvilágosított, hogy abban nincs tejtermék 😀

Igen, ez nagyon fontos tényező, ugyanis laktózérzékenyként különösen figyelnem kell arra, mit választok, így a helyválasztásnál ez is egy szempont. És ha figyeltetek, és érintettek vagytok, akkor feltűnhetett, hogy a fenti menüben nem volt olyan hozzávaló sem, amiben glutén van. Ez persze nem jelenti, hogy gluténmentes a hely, mert nem elkülönített konyhán készült az étel, de akinek ez belefér a diétájába, annak ajánlom. Akinek ennél szigorúbb diétát kell tartania, annak sajnos ez a hely sem megoldás.

Ami a terítést illeti, önkiszolgáló jellege miatt kicsit menza, de mégsem. A menza érzést a sorban állás, és a tálcás megoldás adja, de itt nem kell semmi negatívra gondolni, tudtuk, hogy ez egy ilyen jellegű hely. Ugyanakkor nagyon csinos kis tányérokon kaptuk az ételt, a tálalás szerintem ízléses volt.

Mindent egybevéve köszönettel tartozom a résztvevőknek, nagyon örülök, hogy barátsággal fordultak a kezdeményezésem felé!

Ha te is szeretnél csatlakozni, gyere bátran!

 

Continue Reading

Hibát követtem el!

A minap az alábbi posztot osztottam meg Facebook követőimmel:

Kérdés - Hol együnk először?
Kérdés – Hol együnk először?

Aztán kiderült, hogy  nagy baj van! Csodálkoztam is, mert azt hittem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem: a kérdés egyértelmű, képet is tettem, és esti órában posztoltam. Gondoltam, ez így elég is. Másnap rákérdeztem az ismerőseimre, látták-e a bejegyzésem, mert éreztem, hogy valami nincs rendben. Aztán kiderült, hogy tényleg nincs rendben, hibáztam. Feltettem egy olyan kérdést, amire azért nem érkezett válasz, mert a Placcon kívül a többi felsorolt éttermet csak én ismerem. Vagy még én sem egészen.

Kicsit el is szégyelltem magam, mert valahogy nagyon magamra koncentráltam, pedig ez nem is rólam szól. Az feltűnt, hogy a helyek általában üresek. Nem gondoltam, hogy ez azért van, mert még nem ismertek, vagy mert a küllem azt mutatja, hogy puccos, és ott biztos drága az étel.

Így született meg ez a kis kiegészítő posztom, engedjétek meg, hogy bemutassam saját szavaimmal a felsorolt helyeket.

Emellett pedig köszönöm a hozzájáruló kritikát, ezentúl csak így csinálom tovább 🙂

  1. 21 Restaurant és Pub: talán látásból találkozhattatok már a Károly János utca legelején lévő Kata Bisztróval. Ami egy egészen pici hely volt, nagyon kajaszaggal, de kedves, kommunikatív kiszolgáló személyzettel. Ők eredetileg a Kolbice nevű magyar találmány forgalmazásával foglalkoztak. Aminek specialitása, hogy teljes kiőrlésű, magvas tölcsér alakú kenyérben apró grillezett kolbászkákat tesznek. Egy gyulai lányt mi is vonzana be, ha nem egy finom kolbászos étel? Hát, engem bevonzott. Nem csak a kolbász, hanem a hely szelleme, hiszen az egészséges étel mellé még kedves kiszolgálás, és számomra megfizethető ár társult. Később úgy alakult, hogy a Bisztró már nem volt elég nagy, ráadásul a kaja szag miatt nem is szívesen ültek be az emberek. A tulajdonos úgy döntött, kiegészíti az étlapot mindenféle finomsággal, és nagyobb helyre megy, ahol az ember kényelmesebben és szívesebben ül le enni. Az egészséges vonal megmaradt, ám egy kissé eldugott helyre költöztek, mégpedig a Budai út 12. szám alá. Egy alig észrevehető kis lépcsőn kell hozzájuk lemenni, és egy hangulatos étterem tárul elénk. Én magam nagyon kedvelem, mert barátságos a kiszolgálás, az ember mindig kap egy mosolyt és jó szót. Emellett a szakács is igyekszik minden igénynek megfelelni. Ami plusz jó, hogy menüjük is van, de nem napi ajánlatra megszabva, hanem van egy heti lista, amiből bátran válogathatsz.
  2. Pátria étterem és kávézó: bevallom őszintén, ezen a helyen még csak kávét ittam, és egészen a múlt hétig nem tudtam, hogy menüztetnek is. Amit eddig tapasztaltam az az, hogy magasan képzett felszolgálóik vannak, és a laktóz intoleránsak is kaphatnak ott kávékülönlegességeket. A kávéhoz pedig hozzáadott apró kedvesség egy kispohár szóda. Maga a hely valóban elegánsabb, mint egy átlag menüztetős étterem, és picit drágább is, mert a menü levessel együtt majdnem 1500 Ft, ám pozitív, hogy az ebéd mellé egy pohár szóda jár.
  3. Placc étterem: ide gyakran eljárok, mert ez van az otthonomhoz a legközelebb, és nagyon hangulatosnak tartom, hogy a fehérvári csónakázó tó szigetén van. Tavasztól őszig az étterem terasz helyisége is használható, ami szerintem külön hangulatot ad az étkezéshez. Főleg a jövőre nézve lesz ez igazán különleges, ugyanis éppen sétányosítják a tó környékét. Ahogy a munkálatokat eddig láttam, biztos vagyok benne, hogy különleges kilátásban részesülünk majd. No, de visszatérve, véleményem szerint elég családias/otthonos mind a kiszolgálás, mind a menü. Maga a konyha átlagos, de alapvetően finomakat főznek. Mindig lehet kétféle ételből választani, és ahányszor én voltam, egy olyan étel biztosan volt, ami nem tartalmazott tejterméket. Itt is ajándék a pohár szóda. A menü ára jelenleg 890 Ft.

+1: természetesen, ahogy a posztban is említettem, minden plusz javaslatot szívesen fogadok. Később kommentben érkezett is egy új ajánlás a Provance önkiszolgáló étteremre. Ezt a helyet még nem ismerem, de hamarosan meglátogatom őket, és bemutatom nektek, milyen élmény volt.

Addig is szavazzatok, hol történjen az Első Közösségi Étkezés! Hiszen nem titok, szeretném már ezen a héten elindítani a társaság szerveződést 🙂

Continue Reading

Körbenéztem

Augusztusban különösen sok időt töltöttem egyedül. Nem csak az irodában, de minden szinten. A barátaim mind dolgoztak, lakást felújítottak, vagy nyaraltak. Nem volt könnyű elcsípni egy-egy társas összejövetelt. Így aztán kitisztult aggyal volt időm és energiám szemlélődni.

binoculars-1015265_640

Többször előfordult például, hogy jártam, keltem, és a utcára kiülős éttermeknél bizony egyedül evő embereket láttam. És ahogy szemléltem őket, azt láttam, hogy nem várnak senkit. De volt olyan is, hogy magam ültem be ebédelni helyekre, és az éttermek javarészt üresek voltak, csak egy-két asztalnál lézengett ember. Többen közülük magányos ebédet tartva, evés közben telefont nyomkodva. Azt hittem, hogy ez csak azért van, mert Augusztus van. Nyár van, és mindenki nyaral. De nem. Azóta sem változott ez semmit. A belvárosi éttermek üresek. És bizony nem csak dél és egy óra között. Hanem egy és két óra között is.

Tényleg itt tartunk? Tényleg az okostelefon lett a társaságunk? Én azt hiszem, hogy nem feltétlen kell ennek így lennie.

why-1641898_640

Nemrég beszélgettem egy kedves barátommal, akinek elmeséltem az egyedül evő emberek történetét, és azt kérdezte viccesen, hogy “és, nem néznek rád furán, amikor leülsz egy idegen mellé ebédelni?”. Jót nevettünk akkor, és elképzelve ez így még mindig vicces. Szerintem.

De mi van akkor, ha én azt mondom, hogy amikor elmegyek egyedül ebédelni, nyugodtan üljön mellém bárki? Nem meghívatni szeretném magam, nem is ingyen ebédet osztogatni. Nem randizni, és nem társat keresni. Csak simán nem egyedül enni. Beszélgetni, nevetni. Mert mi jó az egyedül evésben, ha egyébként nem sietsz, és szeretnél arra a hétköznapi egy órára kikapcsolni egy kicsit a munka zajából?

Te odaülnél mellém, hogy ne együnk egyedül?

Continue Reading

Gud tu nó – avagy vallomás, mi más?

Sokan ismertek, de még így is sok csodálkozó szempárral találkozom, akik nem igazán értik, miért élem meg szinte büntetésként, ha hosszabb időt egyedül kell töltenem. Ezt az egyedül létet úgy kell érteni, hogy több órát/napot/ hetet emberek társasága nélkül. Nyilván találkozik az ember másokkal például a boltban, de a mai világban a felvágottas pult mögül nem sűrűn kérdezik meg, hogy vagy, hogy telik a napod.

Sokat gondolkodtam ezen magam is, hiszen az emberi agy van annyira csodálatos, hogy a negatív emlékeket jó mélyre ássa, és ahhoz, hogy felnőttként megismerjük önmagunkat, keményen meg kell dolgozni minden apró részletért. De van egy jó támpont, amire sok tudomány alapoz, miszerint minden a családból indul ki.

see-you-again-1013687_640

Így ám! Visszatekintve gyerekként szüleim igen sokat és keményen dolgoztak, így amikor már úgy érezték, hogy elég nagy vagyok, akkor otthon maradhattam egyedül, vagy a tesómmal. Ez a tesómnak ajándék volt, szeretett egyedül lenni, míg én nem annyira. Csak el voltam. De mindemellett szerencsés vagyok, mert nagy családunk volt, és a szüleim a ház melletti műhelyben dolgoztak. Visszatekintve akkor éreztem magam igazán jól, ha sokan voltunk. Hétvégente mindig volt nálunk valaki. Az ünnepek, az ebédek mindig összehoztak minket. Ha más nem, legalább vasárnapi ebédre összegyűltünk. Megtartottuk az ünnepeket, és karácsonykor mindig nagy ebédre hívtuk a család többi tagját, vagy mi mentünk vendégségbe. Sok unokatesóval, nagynénivel, nagybácsival ünnepeltünk. De telente sokszor hívta mamám össze a családot egy-egy disznóvágásra is. Ha nem is volt mit ünnepelni ilyenkor, de együtt voltunk. Mi lányok/ asszonyok, bent a meleg konyhában, sütöttünk, főztünk, a fiúk/férfiak pedig a hidegben dolgozták fel a frissen vágott disznót. Közösen mentünk éjféli misére is Szenteste, és nem telt el húsvét sok locsoló és családi nagy beszélgetések, nagy evések nélkül.

Aztán felnőttünk. Az unokatesók férjhez mentek, megnősültek, elköltöztek – ki nagyvárosba, ki külföldre. Ma már jó, ha egy évben egyszer találkozunk, de van, akivel 2-3 évente egyszer. Én magam is elköltöztem, családom lett. De itt valahogy mást jelent a család. Itt már nem voltak/ nincsenek nagy ünnepek, sem vasárnapi ebédek, és a panelrengetegben már senki sem tart haszonállatot. Sőt, felénk már a névnapot sem szokás ünnepelni. De nem csak a család, hanem barátok, osztálytársak is szétszéledtek, már egy egyszerű osztálytalálkozót sem könnyű megszervezni, annyira szerte költöztek az emberek. Az internet emiatt nagy találmány, hiszen így is tudunk egymásról, mégsem ugyanaz. Én a személyes találkozásokban hiszek, mert hiába az internet, nem tudja pótolni azt, amikor a másik szemébe nézhetsz, vagy megölelheted az újabb találkozáskor. És ezek a szétszéledt családtagok mind egyre távolodnak egymástól, mert interneten nincsenek közös élmények.

Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Ismerek családokat, ahol a minden tag más országban él, mást csinál, és egyre kevesebb a klasszikus egy városban élő, egymást segítő családtípus. Sok esetben az emberek a munkahelyi kantinban szocializálódnak, és belesüppednek ebbe a komfortzónába, mert ez így kényelmes.

Mi történik akkor, ha hirtelen eltűnnek a munkatársak, és nincsenek a közelben a családtagok? Mi lesz az emberrel akkor, ha hirtelen egyedül kell dolgozzon, egyedül kell az életet tovább vinnie? Én kerültem ilyen helyzetbe, és nem volt kellemes. Talán éppen azért, mert valahogy már gyerekként sem élveztem, hogy egyedül vagyok, és csak várok, és várok. Gyorsan cselekedtem ellene, de továbbra is dolgozik bennem a gondolat, hogy ennek nem kell így lennie. Nem kell, hogy az ember csak így magára maradjon, hiszen társas lények vagyunk, a szocializáció kell az egészséges élethez.

Jó ideje én sem szülővárosomban élek. Hobbimnak, munkámnak, gyermekemnek hála, sok embert megismertem, számos jó barátra tettem szert. Ma is akkor érzem jól magam, ha vannak körülöttem, közösségben lehetek. Munkámnak hála pedig megengedhetem magamnak, hogy hétköznapokon egy órát szentelhetek a nyugodt étkezésnek, pihenésnek, munkából való kilépésnek. Ezzel együtt észrevétlen kialakult az a szokásom is, hogy szívesen ebédelek másokkal, heti egyszer valamilyen étteremben/ gyors étkezdében. Úgy tűnik, gyerekkoromból jó mély nyomot hagyott bennem ez a sok együtt evés.

Valahogy megvan az a fajta hangulata ezeknek a helyeknek, amitől vonz, hogy kicsit kilépjek a komfortzónából, és lazítsak egy kicsit. Ilyenkor hívok magammal valakit, de nem mindig járok sikerrel, így sokszor egyedül étkezem. Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy mások is. Ahogy elmegyek a Fő utcán, vagy körbenézek az étteremben, egyre azt látom, hogy sokan esznek egyedül, de sokszor a helyek csaknem üresek. Mintha eltűntek volna az emberek, pedig biztos vagyok abban, hogy ez nem így van.

 

 

Continue Reading